top of page

MÓDOSÍTANI KELL A FÖLDFORGALMI TÖRVÉNYT- mondta ki az Alkotmánybíróság


Az Alkotmánybíróság múlt héten közzétett határozatában kimondta, hogy módosítani kell a Földforgalmi törvényt. Az Országgyűlés 2017. december 31-ig köteles módosítani a jogszabályt és ezzel megszüntetni a mulasztásos alaptörvény-ellenességet.


A jelenlegi törvényi szabályozás alapján a végrendeleti örökös csak abban az esetben örökli meg a földet, ha a tulajdonszerzését a hatóság jóváhagyta – azaz megfelel a földforgalmi törvény szerinti feltételeknek. Ha azonban a hatóság nem hagyja jóvá a végrendeleti örökös tulajdonszerzését – pl. az örökös nem földműves- akkor az állam örököl.


Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy ilyen esetekben megilleti a végrendeleti örököst az állammal szembeni vagyoni kompenzáció, melyet eddig a jogszabály nem tartalmazott.


Az Alkotmánybíróság leszögezi, hogy az „örökléshez való jog az Alaptörvény védelme alatt áll és minden olyan szabály, ami az öröklés címén való tulajdonszerzést korlátozza, az az öröklési jogba való beavatkozásnak minősül”.


Az Alaptörvényünk azonban úgy is rendelkezik, hogy az alapvető jogok más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, feltétlenül szükséges mértékben az elérni kívánt céllal arányosan és az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozhatóak.


A föld sajátos jellegéből adódóan korlátozottan áll rendelkezésünkre, így annak véges volta miatt föld tulajdonjoga megszerzésének korlátozása indokolt az állam részéről. Ez azonban nem járhat a végrendeleti örökös vagyoni hátrányával, ezért őt az államnak vagyoni ellentételezéssel kompenzálnia kell.


A jogszabályt az Országgyűlésnek 2017. december 31-ig módosítania kell.


Az Alkotmánybíróság határozata ezen a linken érhető el.

AKTUÁLIS
ARHÍVUM
bottom of page