top of page

HASZNÁLT AUTÓT VENNE? ERRE FIGYELJEN!

Hallott már olyan esetről, hogy valaki olyan használt autót vett, aminek visszatekerték a kilométeróráját 300 ezerről 150 ezerre? Nyugodt szívvel vásárolna olyan használt autót aminek nem ismeri az előéletét? Ha az utóbbira a válasza igen, akkor ne olvassa tovább a cikket, mert nem önnek szól.


A használt autó vásárlásban mindig van rizikó. Nem tudjuk pontosan mi volt az autó előélete. Nyilván nem minden használt autó órája visszatekert, de azért előfordult már a történelemben. Nem véletlenül került be a Btk-ba is: 348. § Aki jogtalan haszonszerzés végett a közúti gépjármű kilométer-számláló műszere által jelzett értéket a műszerre gyakorolt behatással vagy a mérési folyamat befolyásolásával meghamisítja, illetve a műszer működését megakadályozza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”


Előfordul az is, hogy az eladó nem említi, hogy korábban már tört az autó.


Ezeket a kockázatokat csökkenti egy, az ÜGYFÉLKAPUN keresztül elérhető ingyenes szolgáltatás, amely eddig is létezett fizetős formában, mostantól viszont INGYENESEN lesz elérhető.


Hogyan érjük el az ingyenes szolgáltatást?


A személyes Ügyfélkapunkon keresztül. Akinek még nincs ilyen, érdemes létesíteni, nagyon sok hasznos szolgáltatása van ezen kívül is.


Ezen az oldalon keresztül egyszerűen elérjük a szolgáltatást: http://szuf.magyarorszag.hu/jszp_szuf


Mit tudunk ellenőrizni a használt autó vásárlása előtt?: az autó azonosító adatait, okmány-adatokat és korábbi előéletét:

  • műszaki állapotra vonatkozó adatokat,

  • futásteljesítmény rögzített adatait,

  • biztosítás és kártörténeti adatokat (egyenlőre a 2019. január 1-jét követően történt káresemény kerül majd rögzítésre)

  • származás ellenőrzés, eredetiségvizsgálat feltöltött adatait.

A rendszerben csak a korábban már feltöltött adatok az elérhetők. A tulajdonos adatait nem fogjuk látni.


A rendszer január végéig tesztüzemben működik, ezért egyes funkciók eddig nem érhetők el teljes körűen. Az ígéret szerint februártól élesben is használhatjuk a szolgáltatást.



Ha érdekli, hogyan tud az Ügyfélkapun keresztül ingyenesen tulajdoni lapot kérni ingatlanról, olvassa el ezt a cikket is: Ingyenes tulajdoni lap az ügyfélkapuról.


EZ A CIKK TÖBB MINT EGY ÉVE NEM FRISSÜLT!



AKTUÁLIS
ARHÍVUM
bottom of page